Itáliai reneszánsz
Előzményei
A késő középkorra Közép- és Dél-Itália, ami egykoron a Római Birodalom szíve volt, messze elmaradottabbá vált Észak-Itáliánál. Róma lepusztult, a pápai állam gyenge irányítás alatt állt, a pápaság intézménye átkerült a franciaországi Avignonba. Nápoly , Szicília és Szardínia hosszabb-rövidebb időszakokra idegen uralom alá került. A fekete halál ugyan letarolta Európa lakosságának egyharmadát, de a fennmaradt népesség gazdagabbá, tápláltabbá vált, értéktöbblete képződött, amit luxuscikkekre, művészetekre, építészetre fordíthatott. A járvány csillapodtával a kora 15. században Európa népessége újra növekedésnek indult, ami a termékek és szolgáltatások iránti fokozódó kereslet miatt a bankárok, kereskedők és kisiparosok rétegének kialakulásához és megerősödéséhez vezetett.
Fejlődés
A firenzei etosz a Madiciek , a művészeteket és építészetet pártoló gazdag bankárcsalád uralkodása alatt érte el csúcspontját, és gyorsan terjedt Firenzéből a környező államok felé. 1477 -ben Francesco Sforza lépett hatalomra Milánóban és a még középkori várost felgyorsult ütemben a művészetek és a tudás központjává tette. Velence szintén a reneszánsz kultúra, különösen az építészet központjává vált, miután leszámolt ellenlábasaival, Pisával és Genovával, és felügyelete alá vonta a Földközi-tengert.
Politika és háború
A reneszánsz első része alatt a városállamok között az elsőségért csaknem állandó háború folyt földön és vízen egyaránt. A szárazföldi harcokban főként zsoldosok küzdöttek, akiket szerte Európából toboroztak, de különösen Svájcból és Németországból érkeztek sokan. A zsoldosok indokolatlanul nem akarták kockára tenni az életüket, így a háború főként ostromok és dobálós csaták közötti manőverekből állt. Mindkét oldal zsoldosainak az volt az érdekük, hogy elnyújtsák az összeütközéseket, mert tovább tartott a foglalkozásuk. Ráadásul a zsoldosok állandó fenyegetést jelentettek az alkalmazóik számára is. Ha nem kaptak fizetést, a gazdájuk ellen fordultak. Ha nyilvánvalóvá vált, hogy egy állam a zsoldosai markában van, nagy volt a kísértés a zsoldosok számára, hogy átvegyék az irányítást és ez párszor elő is fordult.
Tudomány és filozófia
Petrarca volt, aki megalapította az új tudásszerzési módszert, a humanizmust, ami az embert az önálló döntés és gondolkodás képességével rendelkező racionális és érző lénynek tekinti. A reneszánsz során a filozófiával, művészetekkel és irodalommal való foglalatosság mellett is tovább élt a tudományos elmaradottság. A klasszikus források iránti hódolat tovább őrizte Arisztotelész és Ptolemaiosz téves nézeteit is a világegyetemről. Egyúttal a természetet a humanizmus is élő lélekkel rendelkező teremtménynek kezelte, amit nem törvények vagy a matematika irányít és a filozófia is sokat vesztett szigorúságából, amikor a logikai törvényeket és a dedukciót másodlagosnak tekintette a megérzéshez vagy az érzelmekhez képest.
Irodalom és költészet
A reneszánsz előtt az olasz nyelv nem számított irodalmi nyelvnek Itáliában. Csak a 13. században kezdtek az itáliai írók anyanyelvükön írni a latin, a francia vagy a provanszál helyett. Az 1250-es évek azonban komoly változást hoztak az itáliai költészetben a Dolce stil novo (Édes új stílus) megjelenésével, aminek fő ismertetőjegye volt, hogy inkább a plátói szerelemre helyezte a hangsúlyt az alázatos szerelemmel szemben. Az itáliai irodalomban tehát, különösen a költészetben komoly változások indultak el már évtizedekkel a reneszánsz igazi megjelenése előtt, és a művek növekvő számban kezdtek az olasz népnyelven megjelenni.
Szobrászat, festészet, építészet
A képzőművészetek közül először a szobrászat mutatott reneszánsz vonásokat. Donatello, az egyik legismertebb korai reneszánsz szobrász Dávid című szobrával a meztelen emberi testről alkotott maradandó tanulmányt. Körülbelül egy évszázaddal később Michelangelo megfigyelte, hogy az építészeti struktúráktól teljesen eltérő alakzatok veszik körül az embereket, és fel is használta ezeket. Az ő Dávid-szobra szintén a meztelen testet ábrázoló tanulmány, ami azóta is széles körben ünnepelt mű még naturalisztikusabb vonásokkal. Érdekesség, hogy mindkét szobor kontraposztban áll, ami a reneszánsz szobrok tipikus jellemzője volt.A reneszánsz festészet a realizmus perspektívájáról vált ismertté, valamint eltávolodásáról a vallási témáktól, ami a középkori művészet velejárója volt. Ehelyett az emberi test és a tájképek kerültek a figyelem középpontjába. A figurák a gótikus festészet laposságához képest forradalmi újítást hoztak térhatású megformálásukkal. A legismertebb festők ebben a korban Leonardo da Vinci, Raffaello és Michelangelo voltak, képeik a legszélesebb körben ismert műalkotásokká váltak szerte a világon. Az Utolsó vacsora, az Athéni iskola és a Szent Család mind perspektivikus, élő és természetes bemutatásai embereknek és tájaknak. A reneszánsz festészet hatására alakult ki a 16. század környékén a manierizmus, ami főként tájakat és portrékat ábrázolt vallási témákkal, a figurák elnyúltabbá váltak, mozgásuk mesterkélt jelleget öltött.
Zene és tánc
A klasszikus zene reneszánsz korszaka nagyjából a 14. és 16.század között készült művekre vonatkozik. A korszak végét könnyebb meghatározni a kezdeténél, miután a többi művészethez hasonlóan a zenei felfogásban sem volt forradalmi átalakulás a 15. század folyamán.A késő 16. század a madrigálok megjelenésével elhozta a világi zenét, ami a néha extremitásokba hajló bonyolultság felé haladt. Ekkor a reneszánsz lényegét jelentő módon az ókori görög zenei formák felélesztésével, egyszerű kísérettel, gyászdalokon keresztül próbáltak a zenészek is a klasszikus világ felé fordulni.